Sanghaj szenvedélye a tangó iránt!
A Gardel Trió az ázsiai kontinens egyik legismertebb tangóegyüttese. Az együttes tagjai jelenleg különböző milongákon és koncerteken vesznek részt aktívan Kína egész területén. Bemutatkozó albumuk, a Reliquias, 2017 márciusában jelent meg, producere a Skaði Records lemezkiadó.
Zene, tánc és stílus
Tekintve, hogy a Gardel Trió a tangótánc kedvelőivel való partnerségben alakult meg, a repertoár kialakításánál elsődleges szempont volt az, hogy kedveljék a tánctanárok és tangótáncosok, így a trió által kialakított zenei légkörön a „tipikus” argentin zenekarok, valamint Pugliese és D' arienzo hatása tisztán érzékelhető. A trió többek között Galliano és Piazzolla szerzeményeiből álló tangó koncert repertoárral is rendelkezik. Jelen pillanatban a trió több projekten is dolgozik, mint például a kínai hangszereknek a tangózenébe való beépítése, a zeneszínházzal és koreográfiával való kísérletezés különböző sanghaji táncegyüttesek együttműködésével, valamint új ötletek feltárása a tangórepertoárjuk gazdagítása céljából.